Fehér áttetsző doboz, színházi tartólábak, nyers faszerkezet és fekete paravánok, meg egy fehér gömb a doboz plafonján, vetített hangulatképek: ez a mese világa. Ebbe a fehér, zárt boxba futkároznak ki-be a rizsporos, fehér arcú clownok bizarrabbnál bizarrabb alakokat elevenítve meg. Rokokó mese és posztmodern társadalmi szatíra között billeg az előadás vizuális világa (díszlettervező: Helmut Stürmer, jelmeztervező: Ioana Popescu), ahol az eklektika ütközteti a lázadó, házasságtól menekülő fiatalság és a protokollt követő udvari nép világát. 

Egy groteszk királyi udvar és egy szerelmet kereső szolga-herceg, szolgálólány-hercegkisasszony páros felismerhetően mai, mégis velejéig teátrális bohóckülseje mosolyogtat meg az előadásban. Mosolygunk rajtuk, együgyűségükön, vágyaikon, maszkjaikon, saját magunkon. Könnyű bohóccá válni szerelmesen, ezzel az érzelmi állapottal könnyen azonosulhat bármelyikünk. Az érzelmek irracionális reakciókat, szélsőséges viselkedést szülnek, ugyanakkor a társadalom protokollvilágának abszurduma is megnevettet bárkit, aki ejtett már le villát csörömpölve egy fontos ebéd közben, fontosnak vélt emberek mellett, vagy vétett el dresszkódot fontos rendezvényen. Saját emberi esetlenségünkkel szemben ébreszt empátiát az előadás szatirikussága, hogy aztán saját bohóc-létünkben találjunk feloldozást.

A stíluskavalkád zavara vagy a sminkek expresszivitása, esetleg a színészi frissesség vagy a zenei egyveleg hatása az, hogy én is csapongok az érzések között? Talán mindez egyszerre. Rendszert nem kereső, sőt, talán épp tudatosan elutasító, de vizuális ötletekben mérhetetlen gazdagságú a Leonce és Léna jelmezvilága, melynek a letisztult, fehér tér lehetőséget hagy kibontakozni. 

Meseszerű, túldimenzionált cilinder, a műhas és a csipkés fodrok mellett elfér a szőr, katonai nadrág, de még az aranyra festett kartonkorona is. Gyermeki játékvilág találkozik a cirkusszal, ahol a bohócmaszkok a rokokó rizsporos sminkek világát idézik meg, keveredve a 20-as évek dekadens arcfestéseivel.

A festett maszkokat csak erősíti az arckifejezések felnagyítottsága és  elrajzoltsága, mellyel az udvari bohócfigurák egyszerre komolyanvehetetlenek és gyermekien gyarlók. Ehhez társul a brokát anyagok, bársonyok, szörmék, csipkék, tollak habja, ütközve a fiatal szerelmesek kortárs, ugyanakkor a commedia dell’arte stílusát eszünkbe juttató öltözékével. Leonce és Léna a fekete-fehér jelmezeikkel némiképp csatlakoznak a két szolga stilizált bohóckülsejéhez, de sokkal inkább a mához tartoznak. Felismerhető és hordható farmerkabát, bőrnadrág és neccharisnya vagy épp csipkés ing és mintás póló van rajtuk, ami stilárisan leválasztja a két főszereplőt az előadás többi jelmezétől és szereplőjétől is egyben. Rebellis szökevény tehát a két karakter, a szó minden értelmében.

                                                                                                                                                             Lokodi Anna-Aletta