A szülői fegyelmezési technikák, elhibázott önmegvalósítási kísérletek vonzásában gravitálunk egy közös fekete lyuk felé, ám mindezt az előadás nagyszerű humorral világítja át.

Akkor játsszunk. Mi az: sárga falak összefirkálva, neonfénnyel megvilágítva, közepén egy kislánnyal? Kórterem. Nem talált. Gyerekszoba? Majdnem. De az Jankának épp nincs. Oké, elárultam, a kislány, vagyis na, a copfos, szőröslábú Kicsijanka nevét, aki Csodaországban tévelyeg. Rajzolgat, játszik, majdnem nyer, de főleg inkább veszít – legalábbis a felnőttekkel szemben egészen biztosan. De ne siessük el. Hol vagyunk?  Osztályterem? Egyértelműen. Vagy inkább a pszichiátrián. Nyilván. Egyébként Lady Gaga is itt forgatta a videoklipjét, amelyben a zenét az iskola vámpír-gondnokbácsija improvizálja. A szülői fegyelmezési technikák, elhibázott önmegvalósítási kísérleteik vonzásában gravitálunk egy közös fekete lyuk felé, amit az előadás képes fantasztikus humorral átvilágítani. A Kollokvium csíkszeredai szakaszát Radu Afrim rendezésében, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának játékában, Pass Andrea Napraforgó című darabja nyitotta meg.

Janka: tíz éves, zűrös családi háttérrel, egy összetartozást értékként hirdető osztályközösségben. Az édesanya pszichiátrián találja magát, az otthon várakozó édesapa közben találkozgatni kezd a tanítónénivel. Minden jó, ha a vége jó, a család mégis egyben marad, a különc, ámde tehetségesen rajzoló kislány kiállításmegnyitójára is eljutunk. 

Az előadás szétrobbantja a valóságérzékelést, az első jelenet lefekteti a játékszabályokat. Játsszuk azt, hogy alvásterápiát gyakorló szektagyűlésen vagyunk. Ráeszmélünk, hogy valójában egy szülői értekezleten ücsörgünk, de addigra késő, mert megértjük, hogy a kettő pontosan ugyanaz, és ezt sohasem fogjuk tudni elfelejteni. Vagy játsszuk azt, hogy fodrászatban vagyunk, ahol a fodrászbácsi kisfia, Béluka büszkén meséli, hogy anyuci elküldi őt egy galériába, hogy kiállítsák. Vagy azt, hogy biológia órán vagyunk, osztálytársunk – a farsangi bálon Csárdáskirálynőnek beöltöző Klari – büszkén zárkóztatja fel a mindig késő roma testvérpárt, a Cigány Brothers-t, és ezek a kis tanulók olyan napraforgók, akik ebben a közegben soha nem tudnak kinyílni. Ezek a kis testek hiába fordulnak a tantermi neonfény felé, a rájuk ruházott szerepjátékon kívül semmijük sincs. A szerepeik viszont elnyelik a fényt, ugyanis önmaguk, az önazonosságuk helyén egy hatalmas űr tátong. Az egészséges személyiségfejlődés feltételei masszívan hiányoznak. 

Olyan rendezői döntések teremtenek egyfajta Lynch-világot ami a szereposztást illeti, mint például, hogy összerántja a vámpír-gondnok, fodrászbácsi, eladónő szerepeket, és rábízza Szakács Lászlóra, aki bravúrosan bánik velük. Vagy, hogy Jankát Varsányi Szabolcs alakítja, aki az anekdota szerint amiatt kapta meg szerepét, mert neki olyan „Janka-arca” van. A kisiskolások egy sohasem-beszélt, csak a felnőttek fejében létező gyereknyelven szólalnak meg. A székely South Parkot négy gyermek hívja életre, amelynek szíve-lelke, veleje az Eriket alakító Kónya-Ütő Bence. Ő az, aki a tanító néni kérdésére, hogy megtanulta-e a verset, félvállról csak annyit felel: „Meg. Kétszer is. Petőfi Sándor: Az ember egy tragédia.”

Flitteres dresszek, hatalmas parókák, világító szemüvegek, lampionok sűrűje vetül rá a 90-es évekből a Facebookkal és TikTokkal átitatott jelenünkre. Az első felvonás pergő, egymásba csúsztatott jelenetezésére a második felvonás lelassul. A pszichiátria lassúságába, örökkévalóságába csúszunk át, mígnem egy lírai kép merevedik ki: a jövő nemzedéke az ablakon beszűrődő fénysugárba néz.

Az alkotók a Pass Andrea drámájában rejlő játéklehetőségeket a végletekig kiaknázzák, megtűzdelve sepsiszentgyörgyi – Csíkban, szép gesztusként, csíki – sajátosságokkal. Akit vonz ez a fajta őrület, és elhiszi, hogy ennél még nagyobb őrület zajlik a színpadon, mint amit megírtam: nézze meg a Napraforgót. 

Novák Csilla