Vonatban ülünk. Hallom, ahogy kattognak a sínek, oldalt fel-felvillannak a reflektorfények és lassan én is ringatózok a székben. Aztán megszólal egy hang mögöttem, ráeszmélek, hogy valakinek az álmában vagyok. Valaki rémálma az én rémálmom, a mi rémálmunk. A színpadon közben egy ház egyik belső elválasztó falát látom (díszlettervező: Szakács Ferenc). Egy régi bérház egyik szobája olvad össze a nézőtérrel, s bár távol vagyunk a színpadtól, mégis megszületik a kép: a nézőtér a szoba folytatása. Bent az üveg mögött egy család. Bizarr arcok, festett, sápadt bőr, fekete ajkak, lényszerű elrajzolt mozgás, gesztusok, de ruhájuk, hajuk, alakjuk emberi (jelmeztervező: Bajkó Blanka Alíz). Átlagos család: anya, apa, két gyerek, mégis úgy fest, mintha egy rémálom folytatása lenne a valóság. Mi, a nézők pedig, mint kiderül, egy testként vagyunk Gregor, a fiúgyermek, aki nagyon úgy fest, hogy féreggé változott. 

Kovács D. Dani és alkotótársai egy olyan állattá változás történetet mutatnak meg, ahol a másság és kitaszítottság kérdése eltávolodik az állati lét fizikai elváltozásától, és valami sokkal emberibb, mélyebb és morálisabb kérdést kezd boncolgatni, összeolvasztva azt a színházi alkotás és nézői befogadás aktusával. Vajon ki valójában a féreg? Amint a cím is jelzi, Én, a féreg, vagyis én, alkotó, játszó, te, aki tükörbe nézel és mi mind, nézők, egy-egy csáprágói a nagy féregnek, a nagy kafkai féreg-rendszernek, ahol mindenki ugyanúgy szart zabál, miközben észre sem veszi, hogy már régen átalakult állattá. 

Gregor családja ugyanúgy a humánum és dehumanizáció közötti átváltozás terében ragadt, ahogy fiúk, Gregor. Sőt, a féreg-néző állapotából szemlélve a történetet, úgy fest, leginkább a család az undorító és nevetséges, vagy legalábbis semmivel sem undorítóbb, mint a pincebogár fiúk, még a nyílt színi ürülékfogyasztás ellenére sem. Gregorral azonosulva a másság kérdése is új réteget kap: ahogy az állati állapot és emberi viselkedés közeledik egymáshoz, úgy tompul az emberi humánum felsőbbrendűsége és erősödik fel nem emberinek titulált viselkedés emberiessége. Ennek az egyik csúcspontja talán pont a szerelem irracionalitásának megmutatása, ahol a vonzalom és szexualitás átszeli a határokat, megmutatva, hogy a féreg-állapot ellenére is vonzódik Gregorhoz a régi szerelme, Ingrid, sőt, még inkább izgatja a másság állapota. 

Az előadás során a néző folyamatos provokációnak van kitéve: lespriccelik vízzel, méregetik, mutogatnak rá, kivetítik élő felvételen az arcát a színpadra, miközben kommentálják, s bár a helyzetet lágyítja a komikum, a feszültség és figyelem, hogy mikor kerülök én terítékre, szinte tapintható. A sötétben nyugszik csak meg igazán az ember, mint a pincebogár, ahol teljes önfeledtséggel lehet nevetni a beépített nézők köhögő és cukorkarecsegtető önparódiáján, hogy aztán jó kedvvel, de összeszorult torokkal tudja végignézni a teátrális, víg féreggyilkosságot.

Lokodi Anna-Aletta

Tóth Tündével készült interjúért kattints ide!