Jöttem. Láttam. Ittam. Nevettem. És majdnem elmentem. Az előadás tulajdonképpen a nézőtéren kezdődött, sőt, talán már előtte is. Az emberek szemében az izgalom, a kíváncsiság tükröződött. Össze-össze súgtak, kuncogtak: „drag show”, „szexuális nevelés” és hasonlók hangzottak el, mielőtt bementünk volna. Közben pedig észre sem vettük, ahogy az ösztönén felkért: és már táncoltunk is. Odabent fekete asztalok köré ültünk. Figyeltük a porondmestert, hogy „akkor most mi lesz?”. Előttünk vörösbe borított színpad, függöny elhúzva, mi pedig egymást pásztáztuk. 

Szóval, így kezdődött a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház La Ronde című előadása, és minden perccel csak nőtt az izgalom bennünk. Nemcsak a színpadon, hanem a nézőtéren is érezni lehetett a levegőben valami tisztát és egyszerre mocskosat: valami ösztönit. 

És akkor a porondmester a fülünkbe súgott, tulajdonképpen velünk kezdődött ez a történet. Majd a következő pillanatképet láthattuk: egy fiatal lány egy motorbiciklin, egy tejfölös kést nyalogat, és várja az első arra járó férfit. A férfi megjött és elég gyorsan el is ment. De a lényeg az aktus előtti és utáni párbeszédekben volt, ez jellemzett minden jelenetet. A fiatal lány nyersen felvázolta a férfinak, hogy mire számítson. Egy nő is vágyhat alkalmi szexre. Ahogy az el is hangzott: a vadidegenekkel vagyunk a legőszintébbek. 

Majd jött a többi jelenet. Ahogy tovább haladtunk az előadásban, úgy kezdett egyértelművé válni, hogy ezek a szereplők mind kapcsolatban állnak egymással. Az ösztönén szabályait követték: azonnali kielégülést vártak – a szenvedély és a vágyak által vezérelve. Bevallom, szépen lassan elérték, hogy én is nagyobb teret adjak az ösztönénemnek, de nem hiszem, hogy ezzel egyedül volnék. Valójában elénk tárták azokat a gondolatokat, amelyek egy része mindannyiunkban felmerülnek, de nem merjük kimondani, szégyenérzetünk miatt. 

Amikor azt mondják, hogy a színház görbe tükröt tart elénk, akkor azt hiszem, az valami ilyesmi lehet. Láthattuk mennyire ragaszkodunk a címkékhez a szexualitásunkat illetően, de igazából az élet minden területén. Poliamoria, homoszexualitás, biszexualitás, aszexualitás, transzszexualitás, heteroszexualitás, vagy csak kíváncsiság? Bdsm, jobboldali, baloldali, feminista, férfi, nő vagy egyéb, halak, rák, kos, bak, nyilas, oroszlán, jaj, netán skorpió? Akkor legalizáljuk az eutanáziát vagy ne? Amúgy, miért ne dönthetnénk arról, hogy hogyan halunk meg? Végül mi a helyzet a szerelemmel? Ezeket mind rám zúdították, ott a kis fekete asztalnál ülve, a söröcskét szürcsölgetve (amit egy jelenetben kaptam), a félhomályban, mint egy kukkoló. Nyers őszinteséggel, de kellő érzékenységgel tették mindezt. Kabaré-szerűsége könnyűvé tette a befogadását a látottaknak, és jót nevettünk magunkon. 

Végül pedig a záró jelenetben teljesen összeforrtak a történetszálak: embereket láttunk, akik semmi másra nem vágynak csak arra, hogy egymáshoz kapcsolódjanak. Meztelen valójukban találkoztak, farkasszemet néztek, egymáshoz értek, én meg láttam, hogy nem is különbözünk annyira. Így mentünk el egy körtáncra az ösztönénnel. 

Turós Ágnes