Időtartam: 2 h 45
min egy szünettel
Korhatár: 14+
Írta: BIRÓ RÉKA, DEÁK
KATALIN & a csapat
Játsszák:
ALBERT CSILLA, DIMÉNY ÁRON, KALI ANDREA,
KÁNTOR MELINDA, MAROSÁN CSABA, MOLNÁR RUDOLF, LACZÓ JÚLIA, KICSID GIZELLA,
SZUCHER ÁGNES, BALOGH DOROTTYA
Dramaturg: BIRÓ RÉKA, DEÁK KATALIN
Dramaturgmunkatársak: BOGYA TÍMEA ÉVA, GYÖRGY EMESE, SORBÁN
CSENGE, SZABÓ HANGA, VERES KINCSŐ
Korrepetitor: MÁNYOKI-KÁNTOR
BENCE
Munkatársak:
DEME ILONA, DÁVID-KACSÓ ÁGNES (pszichológusok)
Projektmenedzser: BALÁZS NÓRA
Rendező: VARGYAS MÁRTA
2016
márciusában több mint 70 mélyinterjút készítettünk Erdélyben élő 12 és 19 év
közti fiatalokkal, illetve felnőttekkel a szülő-gyermek kapcsolatról. Az
interjúvezetőket pszichológusokkal, szociológusokkal, szociális munkásokkal és
pedagógusokkal közösen dolgoztuk ki. A
próbafolyamat júniusban kezdődött: a rendhagyó alkotói folyamatban a csapat
tagjai különböző feladatköröket próbálhatnak ki: mindannyian írunk, játszunk,
ötletelünk, gondolkozunk és kérdezünk.
Célunk,
hogy megismerjük a családokon belül felmerülő viszonyokat, majd hogy erről
kortárs művészi eszközökkel beszélni tudjunk. Bízunk benne, hogy ez az esemény
segíteni fogja a közösségünket abban, hogy észrevegyük a szülők és a gyermekek
problémáit; illetve hogy a megoldási lehetőségeinken is közösen gondolkodjunk.